E szomorkás napon, mit is lehetne csinálni ... szomorkás verset írni. Reménytelenül kémlelve a végtelen kék eget. Kutatva, keresve valami után. Talán az oly régen eltűnt boldogságot remélve ...
Nézz csak fel magasan a fák fölé
Egy suhanó virágszirom válik köddé.
Vártam azt a napot mikor majd körülöttünk minden szivárvánnyá válik
A reménytelen álmodozás mi vár ránk.
Lépjünk át együtt az örökkévalóság rétjére
Halványuló csillagok fénye ...
Az életünk vége ...
Halált hozó összetört emlékek kísérik
A lehulló eső sötét könnyeit.
Szívem örült tempóban ver míg várod rád
Vörösbe borult a holdfényes táj.
Mondd ... miért hagyod hogy így tűnjek el?
Sötét emlékekkel a sápadt szivárvány fényeivel ...
Hittem, hogy belém fojtod majd a sötét felhőket
Reméltem, hogy egyé válunk a felszínre törő álmok könnyeivel ...
Most mégis itt állsz előttem ...
Rezzenéstelen kifejezéssel ...
Miért löksz a pusztulás tengerébe?
Csillogó szemeid könnyeket rejtenek
Cselekedeteid magadnak is értelmetlenek ...
Ne tedd ... kérlek ... virágoznak még a holdvirágok
Mikor a halhatatlanság szikrájával egyé válik.
Sorsunk örökké összefonódik az ég könnyeivel,
A reménytelen pillangók emlékeivel ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése