2013. november 23., szombat
EXILE - Last Christmas lyrics
Last Christmas ima wa mada omoide ni nante deki nai yo
Demo ai wa mou koko ni wa inai this year
Last Christmas futari nara negai wa kanau to shinjite ta
Mada koerarenai kimi wa ima demo special
Deatte kiduita yo hontou wa boku mo sabishi gari ya da to
Nee kimi wa oboeteru kai ? futari de kawashita hajimete no kisu
" Happy Christmas!"
Omoeba boku wa kimi ni wa tabun omo sugita yo ne
Wakatta furi no tsuyogari harisake sou na My beating heart
Last Christmas ima wa mada omoide ni nante deki nai yo
Demo ai wa mou koko ni wa inai this year
Last christmas futari nara negai wa kanau to shinji te ta
Mada koerarenai kimi wa ima demo special
Oh... oh, my baby
Kanashimi mo setsuna sa mo boku tachi ga ikiteru akashi
Ushinatte mi te hajimete shitta taisetsu na mono taisetsu na hito
Mou ano koro ni wa modore nai kimi no bi emi ha modora nai (Show me your smile)
Ooh ooh... kono mune wa itami o satoshi
Last Christmas ima wa mada omoide ni nante deki nai yo
Demo ai wa mou koko ni wa inai this year
Last christmas futari nara negai wa kanau to shinjite ta
Mada koerarenai kimi wa ima demo special
Mou ano koro ni wa modorenai kimi no hohoemi wa modoranai ( baby next year )
Takida ima demo kimi wa ima demo special
Kiyoshi kono yoru (Silent Night) Version II. lyrics
Seinaru yoru ni せいなる よる に
Kiyoshi kono yoru hoshi wa hikari きよし この よる ほし は ひかり
Sukui no miko wa mihaha no mune ni すくい の みこ は みはは の むね に
Nemuritamaou yume yasuku ねむりたまおう ゆめ やすく
Kiyoshi kono yoru mitsuge ukeshi きよし この よる みつげ うけし
Makibitotachi wa miko no minae ni まきびとたち は みこ の みなえ に
Nukazukinu kashiko mite ぬかずきぬ かしこ みて
Kiyoshi kono yoru miko no emi ni きよし この よる みこ の えみ に
Megumi no miyo no ashita no hikari めぐみ の みよ の あした の ひかり
Kagayakeri hogaraka ni かがやけり ほがらか に
Kiyoshi kono yoru (Silent Night) Version I. lyrics
Kiyoshi kono yoru hoshi wa hikari きよし この よる ほし は ひかり
sukui no miko wa mabune no naka ni すくい の みこ は まぶね の なか に
nemuri tamo-o. itoyasuku. ねむり たも を いとやすく
Kiyoshi kono yoru mitsuge ukeshi きよし この よる みつげ うけし
makibitotachi wa miko no mimae ni まきびとたち は みこ の にまえ に
nukazukinu, kashikomite ぬかずきぬ、 かしこめて
Kiyoshi kono yoru miko no emi ni, きよし この よる みこ の えみ に
megumi no miyo no ashita no hikari めぐみ の みよ の あした の ひかり
kagayakeri, hogarakani かがやけり。 ほがらかに
Akahana no Tonakai (Let's Sing the "Rudolph") lyrics
Makka na ohana no tonakai-san wa
真っ赤なお鼻のトナカイさんは
Itsumo minna no waraimono
いつもみんなの笑いもの
Demo sono toshi no kurisumasu no hi
でもその年のクリスマスの日
Santa no ojisan wa iimashita
サンタのおじさんは言いました
Kurai yomichi wa pika pika no
暗い夜道はぴかぴかの
Omae no hana ga yaku ni tatsu no sa
おまえの鼻が役に立つのさ
Itsumo naiteta tonakai-san wa
いつも泣いてたトナカイさんは
Koyoi koso wa to yorokobimashita
今宵こそはと喜びました
真っ赤なお鼻のトナカイさんは
Itsumo minna no waraimono
いつもみんなの笑いもの
Demo sono toshi no kurisumasu no hi
でもその年のクリスマスの日
Santa no ojisan wa iimashita
サンタのおじさんは言いました
Kurai yomichi wa pika pika no
暗い夜道はぴかぴかの
Omae no hana ga yaku ni tatsu no sa
おまえの鼻が役に立つのさ
Itsumo naiteta tonakai-san wa
いつも泣いてたトナカイさんは
Koyoi koso wa to yorokobimashita
今宵こそはと喜びました
JIngle Bells japanese lyrics
hashire soriyo kazeno youni はしれ そり よ かぜ の よう に
yukino naka wo ゆき の なか を
karuku hayaku くるく はやく
waraigoewo yukini makeba わらいごえ を ゆき に まけば
akarui hikarino hanani naruyo あかるい ひかり の はな に なる よ
jinguru beru jinguru beru ジンギル ベル ジンギル ベル
suzuga naru すず が なる
suzuno rizumu ni hikarino waga mau すず の リズム に ひかり の わが まう
jinguru beru jinguru beru ジングル ベル ジンギル ベル
suzuga naru すず が なる
morini hayashini hibikinagara もり に はやし に ひびきながら
hashire soriyo okano uewa はしれ そり よ おかの うえ は
yukimo shiroku kazemo shiroku ゆき も しろく かぜ も しろく
utaukoewa tonde ikuyo うたうこえ は とんで いく よ
kagayaki hajimeta hoshino sorae かがやき はじめた ほし の そらえ
jinguru beru jinguru beru ジングル ベル ジングル ベル
suzuga naru すず が なる
suzuno rizumu ni hikarino waga mau すず の リズム に ひかり の わが まう
jinguru beru jinguru beru ジングル ベル ジングル ベル
suzuga naru すず が なる
morini hayashini hibikinagara もり に はやし に ひびきながら
morini hayashini hibikinagara もり に はやし に ひびきながら
2013. november 19., kedd
Saját idézetek
" Álom ... végtelen álom. Az ég, mely oly végtelen kívánságokat rejt. A felhők suhanása a testem alatt s a szellő cirógatása ... egy illat .. egy hang ... a tenger csillogása akár a csillagok fénye. "
"A lágy szellő suhanása ... a nap kényeztetése. A levegő illatának mássága ... s ahogy minden érzés felerősödik bennem ... a lelkem a múltba jár ... az álom, mely messzire visz engem. "
" Egy különös érzés ... a ragyogó Hold, melynek fénye vezet engem ... egy hang ... mely az égben is hallatszódik ... hangok ... melyek visszatartanak ... erős fájdalom, mely a lelkemig hatol ... gyenge hangom száll a széllel. "
" Távoli erdő ... távol mindentől ... egy közeli melegség ... mely oly ritka számomra ... egy ismeretlen hely ... az óceán végtelensége ... ami oly végtelen akár az ég ... az ég amely oly távoli akár a mindenség. "
" Az ég ... a vörösen izzó csillagok ... sötétben úszó erdő ... mégis oly fényesen ragyogó ... hangok ... dobok hangjai ... énekek ... melyek beleivódtak a szívembe. "
" Egy vágy ... az énem másik fele ... a hívogató messzeség ... hol a csillagok álmai vannak ... a lány oda van bezárva ... egy lélek, mely szenved. "
" Egy hosszú utazás ... keresés a végtelenségig ... gyenge testem ... valaki ki fontos volt nekem ... egy álom ... egy vágy a szívemnek ... a csillagok fénye repít engem ... a lelkem, mely egyre gyengébb ... egy lélek ... ami olyan akár az égben élő lányé. "
" A lány örökös álma, mely egész életében kísérte ... az álom most véget ér ... s bármennyire is fájdalmas volt ... vagy néha boldog is ... vagy amikor a végtelen égről álmodott ... ez az álom véget ér ... mikor ő már nem lesz ... minden folytatódni fog ... minden visszatér majd a megszokott ritmusába ... de addig még van idő ... de vajon, mióta tart ez a végtelen szomorú álom? ... "
"A lágy szellő suhanása ... a nap kényeztetése. A levegő illatának mássága ... s ahogy minden érzés felerősödik bennem ... a lelkem a múltba jár ... az álom, mely messzire visz engem. "
" Egy különös érzés ... a ragyogó Hold, melynek fénye vezet engem ... egy hang ... mely az égben is hallatszódik ... hangok ... melyek visszatartanak ... erős fájdalom, mely a lelkemig hatol ... gyenge hangom száll a széllel. "
" Távoli erdő ... távol mindentől ... egy közeli melegség ... mely oly ritka számomra ... egy ismeretlen hely ... az óceán végtelensége ... ami oly végtelen akár az ég ... az ég amely oly távoli akár a mindenség. "
" Az ég ... a vörösen izzó csillagok ... sötétben úszó erdő ... mégis oly fényesen ragyogó ... hangok ... dobok hangjai ... énekek ... melyek beleivódtak a szívembe. "
" Egy vágy ... az énem másik fele ... a hívogató messzeség ... hol a csillagok álmai vannak ... a lány oda van bezárva ... egy lélek, mely szenved. "
" Egy hosszú utazás ... keresés a végtelenségig ... gyenge testem ... valaki ki fontos volt nekem ... egy álom ... egy vágy a szívemnek ... a csillagok fénye repít engem ... a lelkem, mely egyre gyengébb ... egy lélek ... ami olyan akár az égben élő lányé. "
" A lány örökös álma, mely egész életében kísérte ... az álom most véget ér ... s bármennyire is fájdalmas volt ... vagy néha boldog is ... vagy amikor a végtelen égről álmodott ... ez az álom véget ér ... mikor ő már nem lesz ... minden folytatódni fog ... minden visszatér majd a megszokott ritmusába ... de addig még van idő ... de vajon, mióta tart ez a végtelen szomorú álom? ... "
2013. november 9., szombat
Teliholdas éjszaka és egy sötét alak
Minduntalan visszarévedek a múltra, mikor még létezésem nem volt teher nékem. Tervekkel, álmokkal teli, szövögettem életem fonalát. Nem voltak nagy álmaim, aprócskák, de megvalósíthatók. Mégis tudtam, sosem fognak teljesülni. Valami belülről azt súgja nem lesz rá elég időm, hogy mindent megvalósíthassak.
Esténként dacolva az álom leplével sétálni megyek. Valahogy megnyugtat ha a homályban sétálhatok és nézhetem a sápadt holdat. A sejtelmes fényét, ahogy gyengéden megvilágítja a tájat. Mély levegőt veszek, szemem behunyom és arról fantáziálok milyen lehetne egy másik életet élni.
Hideg van, s sötét fellegek gyülekeznek, mintha valami készülődne. Valami sejtelem van a levegőben, és nem csak attól hogy telihold van. Valahogy ez a lassan sűrűsödő köd is kezd különös lenni, ilyenkor nem szokott köd lenni, s főleg nem ilyen.
Ám, ezen a ködös s teliholdas éjjelen, esni kezdett a hó, beborította az aranybarna levelekben úszó várost. Apránként mindent ellepett, a faleveleket, a fákat, a kerítést, házakat és engem is. Gyönyörű és oly tiszta volt minden. Leguggoltam, belemarkoltam a friss hóba, s beletemettem fakó arcomat, éreztem a hideget, kellemes volt. Tudom, hogy vissza kellett volna mennem, de nem tudtam, túlságosan is elkápráztatott a látvány. E világ most mi elém tárult, túlságosan is varázslatos volt, csodáltam e éjjeli pillanatot.
Ahogy lassan megdermedt minden a hótól s ellepte a mögöttem eltűnő lábnyomokat. Csak néztem meredten a tájat, hisz minden oly csodás volt. Sehol senki, csak én meg a rengeteg hó. Kívánni sem kívánhattam volna szebb pillanatot.
Tudom hogy nincs itt senki más, mégis a távolban mintha valami alak rajzolódna ki. Nem látom jól, de magas, és sötét kabátban van. Ösztönösen a másik irányba indulok el, úgy gondolván jobb most már hazamenni. Úgy tűnt egyenletes tempóban haladunk, mégis ő egyre-egyre közelebb ér hozzám. Lépteimet szaporítom, de erre ő is jobban neki lódul. Kezdek rosszra gondolni, elvégre nincs itt senki más, csak mi. Belegondolni is félek, mi lesz, ha netán utol érne. Most hogy kicsit közelebb ért, látom jobban hogy is néz ki: magas, sötét hajú, éjszínű ruha és kabát van rajta, felhajtott gallérral, melybe bele-bele markol a csípős fagyos szél. Vészesen közelít felém, már csak pár lépés választ el tőle. Hirtelen mellém ér az idegen alak, fejét felém fordítva rám pillant csillogó aranybarnás szemeivel. Úgy láttam, mintha mosolygott volna egyet, majd eltűnt a havas ködben. Értelmetlennek találtam, s főleg azt hogy képes voltam ilyen kis apróság miatt berezelni.
Úgy döntöttem még egy picit maradok, sétálok még egyet, és utána megyek haza. Elindultam a szokott helyem felém, ahova mindig elmegyek, legyen nappal vagy éjszaka. Kiértem a tisztásra, ahonnan a havas teliholdas táj még szebb volt, jó döntés volt ide kijönni. Gyönyörködtem a táj vakító fényében. Zajt hallok, oldalra tekintek a fák sötétje felé, áll ott valaki, nem látszik jól, de, mintha olyan lenne, mint a korábbi idegen. Felém fordul és olyan határozott léptekkel indult felém, hogy megriadni sem volt időm, mert már itt is állt előttem. Egyet hátralépek, de mielőtt még elfuthattam volna megragadta karomat s magához ölelt. Furcsa volt és ijesztő, remegtem, hisz ő egy idegen, egy ismeretlen alak aki csak úgy ölelget. Olyan szorosan hogy hiába mocorgok, szabadulni nem tudok. Egyre erősebben próbálkozom, de ő annál jobban kulcsol magához. Nem értem, ugyan mit akarhat tőlem? De még mielőtt ezen agyalhattam volna megtörte gondolatmenetemet, és ezt súgta lágyan s mégis oly elszánt hangon a fülembe
- Enyém vagy, te kellesz nekem, kinek fénye az elmúlt évszázadok alatt semmit sem változott. Eddig aludtál, ébredj föl mély álmodból te vámpírhercegnő. - Miket hord itt össze ez a hibbant alak?? Csupa esztelen és lehetetlen dolgokat. Éreztem szorításán hogy amit mondott szerinte igen is komoly, váratlanul szájon csókolt és olyan dolgokra kezdtem emlékezni, melyeket meg sem éltem. Régi időkre, mikor még másképp öltözködtek és beszéltek. Másabb volt az élet akkor, és abban a korban éltem én is, de másabb voltam mint a többi ember, igen, valami más voltam, nem világos pontosan hogy miben voltam más. Csak úgy cikáztam bennem a porosodó emlékek, ellepték agyam minden szegletét. Fel-fel villantak az elhomályosult emlékfoszlányok. Megláttam azt az emléket, mely megmondja számomra, ki is voltam akkor. Igen, mert más voltam, nagyon más, látszatra ember voltam, de mégsem, és ezért mindenki furán nézett rám. Voltak akik féltek és szánakoztak irántam, ám mások féltek tőlem, s messziről keresztet mutatva rám imádkoztak lelkem üdvéért. Most már minden világos, megláttam az igazságot a sűrű ködben: én egy vámpír vagyok, ki eddig mély álomban volt. Én voltam a vámpírgróf leánya. De ha én egy vámpír vagyok, akkor ki ez az alak, aki hevesen csókol?? Ki ő nekem és vajon mennyire ismerhet?
Rám néz azokkal az izzó szemekkel, és hirtelen bevillan ki ő nekem. Egy nagyon fontos személy, kivel együtt jártuk az éjszakákat és oltottuk szomjunkat. Ő az én szívem választottja. Egy a sorsunk egy a szívünk, ugyanazon életet élünk.
Esténként dacolva az álom leplével sétálni megyek. Valahogy megnyugtat ha a homályban sétálhatok és nézhetem a sápadt holdat. A sejtelmes fényét, ahogy gyengéden megvilágítja a tájat. Mély levegőt veszek, szemem behunyom és arról fantáziálok milyen lehetne egy másik életet élni.
Hideg van, s sötét fellegek gyülekeznek, mintha valami készülődne. Valami sejtelem van a levegőben, és nem csak attól hogy telihold van. Valahogy ez a lassan sűrűsödő köd is kezd különös lenni, ilyenkor nem szokott köd lenni, s főleg nem ilyen.
Ám, ezen a ködös s teliholdas éjjelen, esni kezdett a hó, beborította az aranybarna levelekben úszó várost. Apránként mindent ellepett, a faleveleket, a fákat, a kerítést, házakat és engem is. Gyönyörű és oly tiszta volt minden. Leguggoltam, belemarkoltam a friss hóba, s beletemettem fakó arcomat, éreztem a hideget, kellemes volt. Tudom, hogy vissza kellett volna mennem, de nem tudtam, túlságosan is elkápráztatott a látvány. E világ most mi elém tárult, túlságosan is varázslatos volt, csodáltam e éjjeli pillanatot.
Ahogy lassan megdermedt minden a hótól s ellepte a mögöttem eltűnő lábnyomokat. Csak néztem meredten a tájat, hisz minden oly csodás volt. Sehol senki, csak én meg a rengeteg hó. Kívánni sem kívánhattam volna szebb pillanatot.
Tudom hogy nincs itt senki más, mégis a távolban mintha valami alak rajzolódna ki. Nem látom jól, de magas, és sötét kabátban van. Ösztönösen a másik irányba indulok el, úgy gondolván jobb most már hazamenni. Úgy tűnt egyenletes tempóban haladunk, mégis ő egyre-egyre közelebb ér hozzám. Lépteimet szaporítom, de erre ő is jobban neki lódul. Kezdek rosszra gondolni, elvégre nincs itt senki más, csak mi. Belegondolni is félek, mi lesz, ha netán utol érne. Most hogy kicsit közelebb ért, látom jobban hogy is néz ki: magas, sötét hajú, éjszínű ruha és kabát van rajta, felhajtott gallérral, melybe bele-bele markol a csípős fagyos szél. Vészesen közelít felém, már csak pár lépés választ el tőle. Hirtelen mellém ér az idegen alak, fejét felém fordítva rám pillant csillogó aranybarnás szemeivel. Úgy láttam, mintha mosolygott volna egyet, majd eltűnt a havas ködben. Értelmetlennek találtam, s főleg azt hogy képes voltam ilyen kis apróság miatt berezelni.
Úgy döntöttem még egy picit maradok, sétálok még egyet, és utána megyek haza. Elindultam a szokott helyem felém, ahova mindig elmegyek, legyen nappal vagy éjszaka. Kiértem a tisztásra, ahonnan a havas teliholdas táj még szebb volt, jó döntés volt ide kijönni. Gyönyörködtem a táj vakító fényében. Zajt hallok, oldalra tekintek a fák sötétje felé, áll ott valaki, nem látszik jól, de, mintha olyan lenne, mint a korábbi idegen. Felém fordul és olyan határozott léptekkel indult felém, hogy megriadni sem volt időm, mert már itt is állt előttem. Egyet hátralépek, de mielőtt még elfuthattam volna megragadta karomat s magához ölelt. Furcsa volt és ijesztő, remegtem, hisz ő egy idegen, egy ismeretlen alak aki csak úgy ölelget. Olyan szorosan hogy hiába mocorgok, szabadulni nem tudok. Egyre erősebben próbálkozom, de ő annál jobban kulcsol magához. Nem értem, ugyan mit akarhat tőlem? De még mielőtt ezen agyalhattam volna megtörte gondolatmenetemet, és ezt súgta lágyan s mégis oly elszánt hangon a fülembe
- Enyém vagy, te kellesz nekem, kinek fénye az elmúlt évszázadok alatt semmit sem változott. Eddig aludtál, ébredj föl mély álmodból te vámpírhercegnő. - Miket hord itt össze ez a hibbant alak?? Csupa esztelen és lehetetlen dolgokat. Éreztem szorításán hogy amit mondott szerinte igen is komoly, váratlanul szájon csókolt és olyan dolgokra kezdtem emlékezni, melyeket meg sem éltem. Régi időkre, mikor még másképp öltözködtek és beszéltek. Másabb volt az élet akkor, és abban a korban éltem én is, de másabb voltam mint a többi ember, igen, valami más voltam, nem világos pontosan hogy miben voltam más. Csak úgy cikáztam bennem a porosodó emlékek, ellepték agyam minden szegletét. Fel-fel villantak az elhomályosult emlékfoszlányok. Megláttam azt az emléket, mely megmondja számomra, ki is voltam akkor. Igen, mert más voltam, nagyon más, látszatra ember voltam, de mégsem, és ezért mindenki furán nézett rám. Voltak akik féltek és szánakoztak irántam, ám mások féltek tőlem, s messziről keresztet mutatva rám imádkoztak lelkem üdvéért. Most már minden világos, megláttam az igazságot a sűrű ködben: én egy vámpír vagyok, ki eddig mély álomban volt. Én voltam a vámpírgróf leánya. De ha én egy vámpír vagyok, akkor ki ez az alak, aki hevesen csókol?? Ki ő nekem és vajon mennyire ismerhet?
Rám néz azokkal az izzó szemekkel, és hirtelen bevillan ki ő nekem. Egy nagyon fontos személy, kivel együtt jártuk az éjszakákat és oltottuk szomjunkat. Ő az én szívem választottja. Egy a sorsunk egy a szívünk, ugyanazon életet élünk.
Nem hadakozom ... elfogadom
Hát eljött e pillanat, melyet úgy vártam,
Már nincs visszaút, eldöntetett sorsom útja,
Melyre mér ráléptem, s végleg megbéklyózott,
De nem bánom, elfogadom, hisz ez a sorsom.
Reggelente a kábultság gyötrelmei ébresztenek,
Szédelegve, s remegve indulok a napnak,
Napközben fejemben zsong az egész világ hangja,
Mintha minden hang egyszerre szólna.
Hazaérkezvén erőm hanyatlik, vonz az ágyam,
Megpihenve, fejemben zsibong a dobszó,
Álom kerülget, szívem szaporán dobog,
Elalélva keresem a megfelelő szót,
De nem találom, agyam lassan funkciónál.
De jól vagyok, nem panaszkodom,
Nem hadakozom ellene, elfogadom.
Hisz mit is tehetnék??? Hisz nincs hatalmam,
Csak egy halandó vagyok, ennyi jutott számomra.
Már nincs visszaút, eldöntetett sorsom útja,
Melyre mér ráléptem, s végleg megbéklyózott,
De nem bánom, elfogadom, hisz ez a sorsom.
Reggelente a kábultság gyötrelmei ébresztenek,
Szédelegve, s remegve indulok a napnak,
Napközben fejemben zsong az egész világ hangja,
Mintha minden hang egyszerre szólna.
Hazaérkezvén erőm hanyatlik, vonz az ágyam,
Megpihenve, fejemben zsibong a dobszó,
Álom kerülget, szívem szaporán dobog,
Elalélva keresem a megfelelő szót,
De nem találom, agyam lassan funkciónál.
De jól vagyok, nem panaszkodom,
Nem hadakozom ellene, elfogadom.
Hisz mit is tehetnék??? Hisz nincs hatalmam,
Csak egy halandó vagyok, ennyi jutott számomra.
2013. november 3., vasárnap
Elmúlás
Tovatűnt, elmúlt már nincs meg az a régi pillanat,
Mely emlékeztetett arra, miként jött el a holnapi nap.
Emlékszem, halvány múlandó emlékfoszlányok,
Most is látom, bár tudom, ez már csak álom,
Nem látom már azt, ami volt, már nincsen, rég elmúlt.
Lehet hogy sosem történt meg, s csupán elmém játéka,
Játszadozik velem, néma őrületbe kerget az a pillanat,
Mely ha nem lett volna, talán jobb is lett volna,
Nem fájna, kínozna emléke, s fojtogatna hiánya,
Csupán nem lenne, s ez a fájdalom is alább hagyna.
Tudom, pusztán merengő s múló pillanatok ezek,
Melyek nemsoká eltűnnek, s nem fog emlékezni rá senki sem,
Egyáltalán lesz-e valaki, ki elméjében megmaradnak-e ezek,
Ezek az apró kis monológok, vagy ennyi volt??
S talán minden próbálkozás hiábavaló?
A küzdés, az álmok, már világos,
Minden elmúlik, az álmok fénye,
Az út láthatára ködbe veszett,
Hát egyedül megyek,
Nem félek, lépkedek,
Alagút végét már látom,
Fényt követve kijutok.
Mely emlékeztetett arra, miként jött el a holnapi nap.
Emlékszem, halvány múlandó emlékfoszlányok,
Most is látom, bár tudom, ez már csak álom,
Nem látom már azt, ami volt, már nincsen, rég elmúlt.
Lehet hogy sosem történt meg, s csupán elmém játéka,
Játszadozik velem, néma őrületbe kerget az a pillanat,
Mely ha nem lett volna, talán jobb is lett volna,
Nem fájna, kínozna emléke, s fojtogatna hiánya,
Csupán nem lenne, s ez a fájdalom is alább hagyna.
Tudom, pusztán merengő s múló pillanatok ezek,
Melyek nemsoká eltűnnek, s nem fog emlékezni rá senki sem,
Egyáltalán lesz-e valaki, ki elméjében megmaradnak-e ezek,
Ezek az apró kis monológok, vagy ennyi volt??
S talán minden próbálkozás hiábavaló?
A küzdés, az álmok, már világos,
Minden elmúlik, az álmok fénye,
Az út láthatára ködbe veszett,
Hát egyedül megyek,
Nem félek, lépkedek,
Alagút végét már látom,
Fényt követve kijutok.
2013. november 1., péntek
This is Halloween japanese lyrics
Nozoite minai ka
Fushigisugiru sekai wo
Annai suru yo
Bokura no HALLOWEEN!
Kore ga HALLOWEEN
Tanoshii HALLOWEEN
Kabocha ga himei wo ageru
Kore ga HALLOWEEN
Machijyuu sawagu
TRICK OR TREAT
Minna ga shinu hi made
Kyoufu no machi hibiku himei
Sutekina HALLOWEEN
BED ni kakureru ore wo miro
Surudoi kiba ni
Makkana me
Kaidan ni kakureru ore wo miro
Hebi no yubi ni kami no ke kumo
Kore ga HALLOWEEN
Tanoshii HALLOWEEN
HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN
HALLOWEEN TOWN kono machi wa
PUMPKIN SONG ni daikassai
HALLOWEEN TOWN kono machi wa
Minna ga kyoufu wo daikangei
Toori no kado wo magatte goran
Wakuwaku shichauze nanikaga
Suki da ze! HALLOWEEN!
Akakuro! Nebaneba! Kowai darou?
Ara, zenzen yo! Noroi no kotoba tonaeru dake de
Yamiyo no tsuki ni noru wa
Kyoufu no koe hibiku himei
Sutekina HALLOWEEN
Atashi wa PIERO yo okao ga hen
Ikinari araware sugu kieru
Senaka ga tsumetaku kanjiru kai
Boku da yo kurokami yurasu kaze
Oresama tsukiyo ni utsuru kage
Kyoufu no yume nara omakaseda
Kore ga HALLOWEEN tanoshii HALLOWEEN
HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN
Acchi mo kocchi mo kowain da
Sou ja nai to tsumaranai
Kore ga minna no shigoto sa HALLOWEEN
HALLOWEEN TOWN kono machi wa
Minna ga kyoufu wo daikangei
Sutekina JACK ni odokasaretara
Tachimachi shinzou tomaru yo
Suki da ze HALLOWEEN!
Minna de GYAA! Taisetsuna otoko no otoori da
Eiyuu JACK warera no ou
Minna hakushu de tataero
Kore ga HALLOWEEN tanoshii HALLOWEEN
HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN HALLOWEEN
HALLOWEEN TOWN
Kono machi wa PUMPKIN SONG ni daikassai
La, la, la, lala, la, la, la, lala (Jack da!)
La, la, la, lala, la, la, la, lala (oretachi no shihaisha da!)
La, la, la, lala, la, la, la, lala whee!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)