Hát eljött e pillanat, melyet úgy vártam,
Már nincs visszaút, eldöntetett sorsom útja,
Melyre mér ráléptem, s végleg megbéklyózott,
De nem bánom, elfogadom, hisz ez a sorsom.
Reggelente a kábultság gyötrelmei ébresztenek,
Szédelegve, s remegve indulok a napnak,
Napközben fejemben zsong az egész világ hangja,
Mintha minden hang egyszerre szólna.
Hazaérkezvén erőm hanyatlik, vonz az ágyam,
Megpihenve, fejemben zsibong a dobszó,
Álom kerülget, szívem szaporán dobog,
Elalélva keresem a megfelelő szót,
De nem találom, agyam lassan funkciónál.
De jól vagyok, nem panaszkodom,
Nem hadakozom ellene, elfogadom.
Hisz mit is tehetnék??? Hisz nincs hatalmam,
Csak egy halandó vagyok, ennyi jutott számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése