Te idegen, ki a távolból figyelsz engem,
Hát lásd azt ami most fog elkövetkezni.
Lassan lebukik a nap,
S utolsó fénye is meghal.
Eljő az éjsötét éjszaka,
A sötétség halhatatlan birodalma,
A vámpírok s vérfarkasok világa.
Elrejtett agyaraik lassan előbújnak,
Jobb ha nem kerülsz utukba.
Figyelj jól te halandó, mit most elmondok te neked.
Az éjszaka halhatatlan története ez, nem csak mese,
Mikor a nap fénye eltűnik, az éjszaka életre kell,
Vad ösztönöktől feltüzelt lények jelennek meg.
Áldozataikra lesve figyelnek, nincs menekvés,
Téged néztek ki, most te leszek kit üldöznek,
Be a sűrű erdőbe, hol az úr nem te leszel,
Rét rivális fél kik terád éheznek.
A fák lombjai között szél söpör,
Bokrok között valami téged üldöz,
Menekülj, mert valami mindjárt megöl,
Hát fuss, mert utolér a vad ösztön.
Hiába futsz, mi erősebbek vagyunk, nincs kiút,
Hisz mi leszünk azok, ki innen élve kijut.
Meddig üldözünk még? Még mi sem tudjuk,
Míg csak meg nem unjuk.
Mélyen bent, hol még a hold fénye sem érhet,
Sziklák között hol a végzet könnyen utolérhet,
Könnyeid áradata sem tántoríthat el,
Hisz én vagyok ki véredre áhítozik éppen.
Hát ad meg magad te halandó,
Vöröslő szemeimet nézd, figyelj jól,
Hát félsz tőlem és a haláltól, hisz látom.
Éjszaka vérengző lénye vagyok.
Add át magad nekem, véred kell nekem,
Karmazsin nedűd mi életben tart engem.
