Újabb kis versike. Persze megint a sötét kategóriából. ^^
Ezüstös éjszaka
Éjfélt ütött az óra, s szemeim meredtek a holdra
Mintha csak arra vártak volna, mikor válik vérvörössé hajnalodóra.
Baljós kínlódásaim a magánnyal,
A néma csendet kiáltásaim riogatja.
Messzi távolban vöröslő szempár méreget
Testem megbénul ha csak odanézek.
Denevérek cikáznak az égen,
A hold megmutatja mibenlétét.
Sötét aura mely körül veszi őt,
Félelmetes tekintete, mely vonz engemet..
Megbabonázott testem vezet a végzethez
S hogy mit hoz a sors, ki ítélkezhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése