Ezt a verset még nagyon régen írtam, szóval nem sikerült túl jól.
Végtelen mélység
Álmodoztam arról, hogy élek,
De most mégis könnyek csordulnak szememből.
Az ártatlanság mezején járva felnézek az égre,
S a felettem tornyosuló dühöt kémlelem.
Vajon milyen is volt, mikor még éltem ...
A mérhetetlen fájdalom hasít szívem mélyébe.
Életem minden pillanatát a halálvágy irányította.
Halálom után az élet után vágyakoztam.
Sötét éjszakánként felnézve a holdra
Rámtőr a bűnös létem csábítása.
Hiába is küzdök ellene ... minduntalan!
Szörnyeteggé változtam s szörnyként viselkedem.
S hogy csillapítsam feneketlen étvágyam
Átkozom azt az éjszakát ...
Másrészről, ez az én igazi életem ...
Szédelegve bolyongok a holdfényben
Zihálok s agyam elborul ...
Hát ez vagyok én!
Egy szörnyeteg, aki vérre áhítozik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése