Ezt a verset neked ajánlom, drága Saki húgocskám. ^^ Neked írtam egy levelet, s mikor elküldtem, megszállt az ihlet. Ez lett belőle. E versike, mely neked íródott, a mi közös küldetésünkről. ^^
Közös küldetés
Két költő lélek, mely e világba tévedt,
Hol most szívünk vágya ébred,
Nyisd ki szomorú szemeidet.
Lásd mi e földön oly ékes.
A felhők átlátszó éneklése.
Hiszel most nekem,
Ebben a hihetetlen képzelgéseben??
Ha felnézel a csillagos égre,
Mond mit képzelsz magad elébe?
Egy csodás világot, mely talán nem is lehetséges?
Vagy egy olyan álmot, mely jó lenne ha végre életre kelne?
Csak rajtad múlik, hogy álmaid valósággá válnak-e.
Hiszen tudod, én hiszek benned,
A benned rejtőző csodás lélek varázserejében,
Mely most ide vonzott engem.
Melletted állva nézek a szikrázó égre.
Ugye te is látod a csodát a felhők tengerében?
Széttárja szárnyait, s suhan a szellő leheletében.
Érzed, azt amit az a lény most álmodik éppen??
Szomorúság s fájdalom mely lakozik szívében...
Élettelenül lebeg a csillagos égen,
Reményeket várva az alatta elterülő kietlen vidéken.
Hallod a csengők csilingelését, mely a nimfák dalával együtt szól?
Hallanod kell, ha érteni akarod az angyal hangtalan énekét.
Érezd, a táj nosztalgikus illatát, mely magába bolondít?
Bár az angyal eltűnt örökre, az emlékei az égben rekedtek.
A mi feladatunk azt magunkba zárva, a papírra megörökíteni.
Nyisd ki hát szomorú szemeidet, mert az álmok itt nem érnek véget.
A hangtalan ének még mindig ott vár téged.
Az angyal hófehér tollai, melyet lehullattatott néked,
Azzal írj varázslatos s káprázatos meséket.
Mert mi bennünk még élnek a csillagok emlékei.
Mi hallunk mindent mi ebben a világban zajlik.
Nekünk megadatik, hogy leírjuk emlékeit.
Becsukom szemeimet, érzem a halk s fájdalmas dallamot,
Mely megrázza sírásával e sötét tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése