Haldokló élet ... pusztuló lélek ...

Nos ... mit mondjak  ... a tegnapi nap maga volt a pokol. Néha már azt hiszem e lét mely kijutott nekem e föld nevű bolygón, csak átok, mely a megátkozott lelkemet bünteti, míg csak fel nem emészti a pusztító tűz. Égjen hát e lélek, míg csak meg nem szabadul minden szerencsétlenségtől.  Míg végül a megnyugtató tenger habjaiba hullva,   örök álomba merülhessen, egyé válva a mélyben úszkáló sellő lényekkel. Várom azt a pillanatot, mikor e test örökre megpihenhet, mikor a szívem már nem érez többé kínokat  ...  hiszen most végleg megállt dobogni e lélek ...


私が生まれたかしら。このことをけっしてわかりません。たぶん、このたしが百年ご休みましょう。しかしそれまで、この生活を生きなければなりません。いつ空を見えたら、心が幸せだろう。