Figyeltem ahogy lassacskán eltűnsz mellőlem
Mi mást tehettem volna még, kiáltottam utánad
Amíg könnyeim el nem párolognak ...
Érzések melyeket bennem hagytál mély sebbé lettek
Hisz tudod, elfelejteni sose tudlak téged.
Ha szárnyaimat a magasba emelkedhetném,
Ha erős karjaimmal mindent ketté törhetnék
Talán utolsó hangjaimra még felfigyelsz
Mikor majd abbahagyom a gyászénekem.
Messze hol nem láthattalak tisztán, megálltál ...
Halkan azt mondtad nekem "éljek, mintha sose lettem volna"
Éljek, mintha nem lenne más mód a harcra
Egyedül lépjek tovább, a magány útjára.
Remegő ajkaim hangtalanul mozogtak
Nem tudtam hangot adni, nem volt mit mondani.
A halott érzelmek a semmibe vesznek
Csillagok fényénél még láthatom eltűnő alakod.
A boldog emlékek pillanatai nem vigasztalnak
Most már nem gyógyítják be mély sebeimet.
Egyedül maradva e úton, csupán harcolni kéne
Ahogy a csillagok is eltűnnek, ha a hold felkel
Egyszer mindenki visszatér oda, hol minden a semmibe vész el.
Felesleges búcsút venni, hisz úgysem fogunk rá emlékezni.
Míg törött szárnyaimmal repülni nem tudok
Emlékeimből kiakarok törölni mindent
A boldog emlékek pillanatai nem vigasztalnak,
Most már nem gyógyítják be mély sebeimet.
Emlékeim melyeket feledni szeretnék, melyekre nem támaszkodhatom, nem feledem
A dallam, melyet nekem énekeltél, nem felejtem
Ám e lét tovább lép, mígnem el nem tűnik végleg mindenem.
De ezt az érzést, mely menthetetlen
Csak létem mélyére zárhatom be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése