Hűvös hajnalon, mikor hosszan nyúlnak a felkelő nap fényei,
Minden narancssárágban pislákol körülöttem,
A város is, az utcánk is és a lelkem is tűzpirosban lángol.
Figyelem miként lassan a hold alakja is elvándorol.
A nap már magasan jár, hajnali színei eltűntek már.
Csak én maradtam itt egymagam,
Mint ódon várrom az elhagyatott pusztában.
Dacolva ugyan a rámért sorssal,
De már rég nem önmaga.
Régen még csodaszép volt,
Hajdan bennem is boldogság honolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése