Csak egy álom

Mostan itt ülök a hűvös padon
S papírra vetem azt mi bennem lappad.
Mit élettelen szívem áhítozna,
Egy olyan világot, mely ha létezne, jó volna.
Hol a tenger habjaiban sellők milliói táncolnak,
S nimfák dalára ébred a természet tavasszal.

Nincsenek szabályok, csak az amit te akarsz,
Ha szeretnéd lehetsz hős bálványozott,
De akár vad szörnyeteg ki most vadászott.

Ha tehetném ledobnám emberi létem béklyóit,
S hagynám hogy felemésszen leendő létem ősi erői,
S ha kinyitom szemem új létem kápráztasson el,
Ahogy elönt az irányíthatatlan eleven ösztön.
Legyek akár jéghideg testben vérszívó,
Vagy forróságtól elöntött ordas,
Én akkor is én leszek, csak kicsit más.
Míg csak testem az enyészeté nem lesz.

S hogy ki miként vélekedik? Nem érdekel,
E lét nekem adatott, hát kiélvezem.
Teliholdas éjjeleken, árnyak közt suhanva
A nesz csendjét a félelem járja be,
Csak én látom azt, kiből üldözött vad lesz.

Ezüstös éjjelen, a fojtogató köd leplében,
Árnytalan alakom fenyegetve lépked,
Nesztelen lépteim hallván, így nem is sejtheted,
Te vadász, hogy, üldözött vad tebelőled lesz.

Mély sötétből előbukkanó alakom, megriaszt,
Sötétben fénylő szemeim mely, magába olvaszt.
Hát nézz meg jól, hisz én nem vagyok jó,
Egy vagyok a sötétséggel, elkárhozom.

Megriadva lépsz hátra, menekülni próbálsz,
Elfutsz, arra számítasz, hogy ezzel elbújhatsz,
De karodat megragadva, véredet veszem,
Mialatt te a halálba hullasz.

Ám, ez csak álom, én nem vagyok ilyen,
Nincsen halhatatlanságom, se hipnotikus tekintetem,
Csupán egy halandó vagyok ki egyszer elpusztul végleg.