Halovány hajnalon szóltam halkan,
S a szoba visszhangzott némán,
Nem szólt hozzám senki, őrjítő hangján
Csak ő szólt, az őrjítő magány.
Magány, te vagy örök társam.
Menekültem ellened, tagadtam léted,
Fátyollal takartam szemeim fényét,
De nem félek már, szembe fordulok veled.
Magány, kérlek ne hagyj el engem.
Vad szerelem, mi felemészt, elolvaszt, nem létezett,
A vágy, szenvedély soha meg nem fertőzött engem.
Igaz szerelem sosem létezett,
Meghalt az első lehulló könnyekkel.
Magány, hát sose engedj el.
Megdermedt élettelen szív dobog bennem.
Kínokat, fájdalmakat már nem érez.
Könnyeim elmosták a színes fátyolt.
Magány, nekem csak te voltál.
Tűnj el hát, s sose keress többet,
E szívben már helyed nincsen.
Irántad megvetést s haragot érzek.
Magány, hát maradj velem örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése