Ébredezik a hajnal az esti szellőben
Éled a mérhetetlen vágyakozás irántad
Magányosan nézek ki az ablakon át
Melyet hófehér jégvirágok ékesítenek ismét
Remegő lábaim,
Könnyekkel küzdő szemeim,
Vajon mikor ér véget rémálomtól ittas létezésem?
Hátamba hasító nyilalló fájdalom
A távolban halott virágok dalát hallom
Halk s talán te sem hallod ...
A minduntalan eltűnő fényüket.
Énekelnek a vöröslő halott tájnak,
Sosem ébredek már fel, mert ez itt a vég.
Semmibevesző álmaim mezején,
Mikor e lét már rég nem éltet
Szívem dobogása egyé olvadt az esővel,
A virágokat beborító karmazsin nedűvel
Ujjaim nem keresik többé az égi világot
Szemeim nem fürkészik már soha a varázslatot.
Élettelen testem ,még most is
Itt a sötétség mélyén is reménykedik
A vöröslő rózsaszirmok melyek örökre eltűnnek,
Álmaim is a semmibe vesznek.
Nem tudtam őket a magasba emelni,
Nem volt erőm őket megvalósítani.
Ennyi lenne hát, a kietlenség határán állva
Árnyékaink mindig keresni fogják egymást.
Még ha elérhetetlen s valószínűtlen is
Ismét keresztezik majd egymást.
Mindig keresni foglak ...
Végtelen ... s örök szerelem ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése