Keserű s halovány holdvilág,
Megfeketedett szívem nem ver már,
Rég volt az, mikor az óra járt.
Eltűnt emlékek, már nem keresem, hiába már.
Most is álmatlanul ülök itten,
Pedig lassan a nap is felkel,
De nem tudok, hisz e lány aludni képtelen,
Rémképek, mik létét gyötrik,
Nem engednek, s menthetetlenül felemésztenek.
Halott szívem fájdul, s dobogni óhajt,
Élni, érezni akar most is oly nagyon,
De nem, keserű s ártó állapotom,
Nem megy, végleg magamba zárom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése