Nos, már jó ideje nem írtam, nem mintha ez bármit és bárkinek is számítana. E világban már semmi sem lényeges, sem az hogy másoknak mi fáj, vagy ki az akit megbánt. Mikor úgy érzed, hogy semmi sem jön össze, s hogy jól lenne, ha valaki melletted állna, és támogatna. Olyan érzés, mintha egy darabka végleg meghalt volna benned, mikor pont az kire számítanál cserben hagy. S most fáj a legjobban minden, s kezdesz rájönni, tán jobb lenne ha nem ragaszkodnék senkihez sem, mert csak a fájdalom ér.
  Talán, végre ... fel kellene nőnöm, s a saját lábaimra, megérzéseimre hagyatkozni. Nemcsak a mások javaslati szerint élni, hisz abból haszon sosincs.
  Érzem miként lélegzek, miként dobban e szív idebenn, s miként vélekedek a dolgokról, nincs arra szükség, hogy mások döntsenek az én életem felett. Ők nem ezt az életet élik, nem ... nem, övéké. Ez az én életem, nem kell átélnem mindent, legyen jó vagy rossz. Saját tapasztalat, nem szabad hagyni, hogy mások döntsenek feletted.
  Ha valamit helyesnek s jó lépésnek érzel, hát tedd meg, hisz később lehet hogy bánod, hogy nem tetted meg. TEDD MEG!!!
  Mostan is tudom, s tudni is fogom vélni, hogy mindennek meg van a maga értelme s haszna, hisz ha valami nem úgy sikerül, az okkal történik.
  Ennyi lenne az én kis aprócska elméletem. :)