Walpurgis éjjele

Sűrű s sötét éjjelen, ha magányosan ülsz csendesen,
S odakint kutyák vonyítanak dühödten,
Láncukat tépik azok, kik már régen elvesztek,
Szobádat elhagyni hát ne merd.
Vakító holdfényes éjjelen, mikor
A szelíd nyúl is vérengző vaddá lesz.
Kijönni, így hát sose merj.
Áldozattá leszel, kit üldöz vad szörnyeteg.
Nem láthatod, csupán jelenlétét érezheted,
Miként körbevesz, megbabonáz s sosem enged.
Ő az a vámpír ki álmaidat lesi éjjelente,
S vért csen nyakadból, mely oly védtelen,
Álmaidba lopózva lassacskán megöl végleg.
Most hát ki ne menj, mert végez veled,
Minden csepp véredet elveszi,
Nem fog neked megkegyelmezni.
Mert e éjszaka különleges,
Hisz ez a Walpurgis éjjele.
Sokan félnek, e éjszaka sötét árnyaitól,
A megbújó s láthatatlan káprázatokról.
Zombik járják a temetőket, keresnek valakit ...
Boszorkányok bűbájt mormolnak ...
Lidércek bolyonganak a halott utcákon ...
A sötét úr is előbújik rejtekéből,
Halandó leányt keres, kinek ihat véréből.
Így hát, ha életed fontos még te neked,
Jó tanácsként e szavakat fogadd meg.
E éjszakán a sötétbe kimenni hát sose merj.