Tündértánc

Ó eljövendő jövő, már úgy kerestelek,
Oly régen, midőn még én se léteztem,
Naplemente fényénél pulzált minden,
Szikrázott a tó felszíne, táncra kélt,
Éltre kelt apró álompihék
Csendben s nesztelen repkedtek,
Szárnyukat bontották az elveszettek,
Hófehér selyem költemények,
Úgy suhantak a színes égen,
Mint halovány bárányfellegek.

Ott voltam én is, s csak figyeltem e táncot,
Szemeim előtt e csillogó varázslatos álmot.
Kezeimmel lábamat kulcsolóm, fejemet térdemre teszem,
Az eget kémlelem, e valótlan világot.
Szeretem a soha nem változót,
E valótlan s tovatűnő varázslatot.
Milliónyi szikra mi itten pattog,
Körülöttem repkednek, szárnyuk oly apró.
Kezeimet széttárom az ég felé, s felállok,
Behunyt szemekkel figyelem a hulló tündérport.
Lassan lábaim a talajról felemelkednek, szárnyalok.

Emelkedem a szikrázó ég felé,
S hogy mi emel engem a magasba fel?
A hit s remény vagy a szép gondolatok éppen?
Ki tudja, talán egyszer elmondom néked.
Hogy halandó leányból miként lehetsz,
Csillámporral szórt tündér teremtmény.
Ám addig nyitott szemmel figyeljél,
Hisz körülötted is él misztikus lény,
Sokkal több, mint az el is hinnéd.

Hunyd le hát szemeid, s sose felejts álmaid,
Hisz itt te irányítod vágyaid.