Bár most nem rossz a kedvem,
S könnyeim sem hullanak a semmibe,
Mégis az önutálat mardossa lelkemet.
Aranyszínben hajladoznak az emlékeim fáklyái,
Ha tehetném, ha erőm lenne, örökre elfújnám,
Soha meg nem gyújtanám ...
Csak a megdermedt viaszt nézném, némán,
De nem ... s nem most, s nem is a holnapi napon,
Hisz ezek is köddé lesznek, elszáll hamarosan,
Egy fagyos hajnalon.
A pillangók felröppennek ... s sírva röpülnek,
A denevérek némán csüngenek ... nem felejtenek,
A vérbe fagyott emlékek, még emlékszel?
Megdermedt a hajnal, mozdulatlanul feküdtem,
A mező zöldjén, az oly zsenge fű mezején,
Vártam a hajnalt, rád várva váltam semmivé,
Hát soha ne felejtsd el emlékeim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése