Ó, hát itt vagy végre tavasz tündére
a napfelkelte fényeivel jöttél el
Reménykedtem benne, hogy hamar itt leszel,
Mikor majd újra mosollyal üdvözölhetlek.
Pirkadatkor a homályos égre nézve vártalak
Ó te fenséges létnek halhatatlan múzsája,
Emlékszem a múltra, mikor csodálva néztelek
Láthatatlan csillámod szórtad a kietlen vidékre.
Most is mialatt a tavaszt figyelem,
Az éj dere lepi el testemet.
Vöröslő homály az mely most körülöttem játszik
Valósággá lesznek az én álmaim is?
Bontsd hát szárnyaidat te láthatatlan szilaj ló
Hisz most mi is szárnya kelünk,
Együtt a meleg levegőbe markolva,
Észrevétlenül, suhanunk ...
Hallom mikor az erdő felett elsuhanva,
Megrezzen az alvó erdő szelleme
Dúl-fúl, hogy álmából felkeltettük,
Hisz ő úgy aludt volna még.
Eggyé válva a hűvös tengeri széllel
Mialatt a semmiből ragadnak meg a mélység kezei,
A tenger népe reménykedik,
Talán most én is felébredek.
Harmatos fűben feküdve, üveges szemekkel
A tavaszi kék eget fürkészem ...
Várva azt a csodát, melyet sosem láthatok
Mely egyik napról a másikra hullik le ...
Hiszen most sem látom miként jött el
Hisz csak váratlanul jött s nem is kopogott.
Hát ilyen a tavasz,
A kis ravasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése